Szereposztás
| Előadó: | Földes László Hobo |
| Rendező: | Vidnyánszky Attila |
| Díszlettervező: | Csolti Klára |
| Jelmeztervező: | Csolti Klára |
| Zene: | Hárs Viktor, Márta István, Nagy Szabolcs |
| Bemutató: | 2005.01.07. Új Színház |
Előadás ismertető
„Én mindig is úgy gondoltam, hogy József Attila költészetében van egy óriási szabadság, amit én a hatvanas és hetvenes években a rockzenében éreztem. Sajnos ez azóta a rockzenébôl kiveszett, de József Attilából nem.” (Hobo) Az elôadás a 2005-ös József Attila jubileumi évre készült, és összefoglalja Hobonak a költôvel összefüggô munkásságát 1978 óta. Ez sorrendben a harmadik József Attila mûsora, az elsôt Jordán Tamás, a másodikat Kiss Csaba, ezt a harmadikat Vidnyánszky Attila rendezte. Az elôadás 2005 januárja óta 7 országot járt be, 180 alkalommal került a nézôk elé. Ezen az útján jutott el a debreceni Csokonai Színházba, majd 2010-ben a Budapesti Kamaraszínházba is."Az előadásnak az a célja, hogy bevonja és továbbgondolkodásra késztesse a nézőt." - monja Hobo. Hobót régóta foglalkoztatja József Attila költészete - már első koncertjein is előadta a költő megzenésített verseit. "Verseit úgy olvasom, mint a szent könyveket és néha, mintha a saját gondolataimat látnám leírva. - mondja Hobo, aki nagyon fontosnak tartja, hogy az előadást, és József Attila költészetét minél több emberhez juttassa el Magyarországon és a környező magyarlakta településeken Verseit úgy olvasom, mint szent könyveket és néha, mintha a saját gondolataimat látnám leírva. (Hobo)














