Az első periódust követően Ruszt József lett a színház főrendezője és az Ő művészi munkája, rendezései határozták meg a 90-es éveket. Ezután Alföldi Róbert hét sikeres rendezése következett, amely meghatározta színházunk művészi arculatát. Ezt egy Sopsits Árpád, majd Tordy Géza korszak követte. A kezdeti sikerek után nem következett be hullámvölgy, a Budapesti Kamaraszínház most is - már 20 éve - a Főváros jelentős művészszínháza. A fizetőnézők száma tartósan 100% körül van, az elmúlt 20 évben 35 alkalommal jártunk külföldön, a legtöbb magyar darabot mi mutattuk be, (58) ebből 31 ősbemutató volt. Öt évvel ezelőtt 15 éves évfordulónkra kiadtunk egy albumot, (Szebeni András-Forgách András: Bevilágítás) amely még a Szép Könyvek pályázatán is díjat nyert!
Most a 20 éves évfordulóra szerény ünnepséget szervezünk. Erre az alkalomra jelenik meg szintén Szebeni András fotóival a Szín-darabok című album. A könyv bemutatójára 2010. október 7-én az évad első bemutatója előtt kerül sor.
A jubileumi évadban a következő bemutatókat tervezzük:
A Tivoliban mutatjuk be Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május (r:Pozsgai Zsolt), Neil Simon: A különterem (r: Málnay Levente), Peter Quilter: Mennyei (r: Balikó Tamás). Az Ericsson Stúdióban kerül bemutatásra John Osborne: Dühöngő ifjúság (r: Lukáts Andor), Albert Camus: Caligula (r: Csiszár Imre), C. Hampton: Teljes napfogyatkozás (r:Léner András). A Shure Stúdióban mutatjuk be Sultz Sándor: Zöldalma (r: Kővári Katalin), Mark Ravenhill: Piszkos fotók (r: Németh Ákos), Szomory Dezső: Takáts Alice (r:Benedek Miklós). Almási-Tóth András: Országúton (r: Almási-Tóth András).
![]() |
|
igazgató
|
|
TIVOLI Pozsgai: Liselotte és a május Neil Simon: A különterem Peter Quilter: Mennyei Ericsson Stúdió John Osborne: Dühöngő Ifjúság Albert Camus: Caligula Akutagava: A vihar kapujában Christopher Hampton: Teljes napfogyatkozás Shure Stúdió Sultz Sándor: Zöldalma Szomory Dezső: Takáts Alice Fellini - Almási: Országúton Mark Ravenhill: Piszkos fotók |











